November 28-án nyit az Adventi Falu

Csütörtökön nyitja meg kapuit Szolnokon a Kossuth téren az adventi vásári forgatag. A programokról Szalay Ferenc polgármester, Rózsa József a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Fekete Tibor a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Az ünnepváró rendezvény egészen újév napjáig várja a baráti társaságokat, családokat, minden szolnokit.

Szalay Ferenc kiemelte, rendkívül fontosnak tartja, hogy a rendezvény immár hagyományos szelete az adventi készülődének, mely erősíti a város közösségi életét. Az ünnepi forgatagban ezrek fordulnak meg, püspökök, egyházi méltóságok érkeznek. Sok a karitatív vonatkozás, iskolákat, óvodákat, pedagógia intézeteket segítünk. A szolnokiak megszerették a programokat, részévé vált az ünnepi készülődésnek a Kossuth téri hangulat.

A gyerekek kedvence a Coop Mikulás, amely idén 13. alkalommal indul útjára, mondta Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. vezérigazgatója.

A Coop Mikulás minden évben meglátogatja a város valamennyi óvodáját, vonattal érkezik, és természetesen ajándékot is hoz a kicsiknek. Délután pedig körjáratként üzemel, melyet karszalaggal lehet igénybe venni. Minden vevő, aki legalább 500 Ft-ért vásárol bármelyik COOP áruházban, karszalagot kap, mely többszöri utazásra is feljogosítja az utasokat.

A Mikulás Vonat több, mint egy ajándék: egy különleges élmény. A legszebb pillanat, amikor a kórházba érkezik, és hisszük, hogy a gyermekek gyógyulását is tudja segíteni a Mikulással való találkozás, mondta Fekete Tibor.

Az Adventi Falu és a Hild téri Karácsonyi Vásár a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. egyik kiemelt rendezvénye, melynek előkészületeit már hónapokkal ezelőtt megkezdte a Szervezési Csoport, mondta Rózsa József ügyvezető igazgató.

A Kossuth téri Adventi Falu november 28-án 16:00-kor nyit, összesen 25 faházban várják a látogatókat a vendéglátósok és a kézművesek. Szilveszterig forralt bor, gyümölcstea, forró csoki, kürtőskalács és sültek illata lengi be a város főterét. Már fel van díszítve a karácsonyfa, az Adventi koszorú gyertyagyújtásai sem maradnak el. Emellett kulturális programok sokasága, varázslatos mesevilág várja a kilátogatókat – tette hozzá Rózsa József.

A Falu nyitvatartása:

H-Cs.: 14.00 – 22.00
P-Sz.: 14.00 – 24.00
Vasárnap: 14.00-20.00
December 24-25. Az Adventi Falu ZÁRVA!

A gyertyagyújtások időpontjai:
2019. november 30. – december 07. – december 14. – december 21.

A Hild téri Karácsonyi Vásár december 2. és 24. között lesz nyitva 9 és 18 óra között. December 24-én 12 órakor zár a vásár.

December 8-án, 15-én és 22-én gasztronómiai jellegű programokkal várják az érdeklődőket, lesz Helyi Termékek Vására, Adventi kézműves vásár az Agórában és „Karácsony előtt káposztázás” is.

Minden kilátogatót szeretettel várnak a szervezők.