Az év utánpótlás edzőjét, Bodonyi Ákost köszöntötte Rózsa József a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola ügyvezető igazgatója, Rusvai Károly a szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola intézményvezetője, de gratuláltak az edzőtársak, kollégák és sportolók is.

Bodonyi Ákos méltán érdemelte ki a 2021-es röplabda versenyévad lezárásaként az év utánpótlás edzője kitüntető címet. A Magyar Röplabda Szövetség által odaítélt elismerés a Szolnoki Sportcentrum Sportiskola Fiú és Leány Röplabda szakosztályvezetőjeként dolgozó Bodonyi Ákos számára az eredményesen zárt bajnoki szezon visszaigazolása.

Két bajnokságban is sikeresen szereplő csapat vezetőedzőjeként a fiú U21 bajnokság ezüstérmese, míg a fiú U19 bajnokságban a dobogó legmagasabb fokáig vezette csapatát.

Mindemellett nemzetközi színtéren is bontogatja szárnyait, ugyanis a fiú ifjúsági röplabda válogatott szövetségi kapitányaként is pallérozza az utánpótláskorú versenyzők képességeit.

Nem utolsósorban a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola vezető testnevelője.

Fáradhatatlanul és nagyon eredményesen az alapoktól építi a szolnoki röplabdázást és termet egy biztos átmenetet a felnőtt mezőnyben történő kiteljesedéshez.