Izgalmasan indult az év a Szolnoki Sportcentrumnál edzői fronton

A Röplabda Szakosztály vezetőedzője Bodonyi Ákos és edzője Bartal Gergely U17-es tanítványaival Magyarországot képviselve vett részt a nyolc együttest felölelő Európa-bajnoki selejtezőn a szlovéniai Mariborban.
A magyar csapat kiegyensúlyozott, jó játékkal szerezte meg az előkelő harmadik pozíciót a nyolc együttest felölelő Európa-bajnoki selejtezőn. Bodonyi Ákos szövetségi edző tanítványai az izraeliek mellett a cseheket és a horvátokat is legyőzték a viadalon, s csupán a két döntőstől: Ausztriától és a házigazda Szlovéniától kaptak ki. A jó szereplés Eb-rájátszást ért a mieinknek, amelyet áprilisban rendeznek majd! Szívből gratulálunk az fantasztikus eredményhez.

A Sportcentrum Vívó szakosztályának edzői gárdája egy igazi klasszissal bővül!
Szolnokon folytatja munkáját Galli Zsolt, a szakember ez év januárjától kezdte meg munkáját a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskolánál, miután 36 év edzősködés után távozott a békéscsabai Alföld Vívó Akadémiától. Galli személyében az ország egyik legsikeresebb utánpótlás-trénere tette át székhelyét a Tisza-partra, eddigi pályafutása során tanítványa volt mások mellett a kétszeres világbajnok Tóth Hajnalka, a junior világbajnok Keszthelyi Zsombor, vagy a korosztályos Európa-bajnok Gachályi Gréta. Szeretettel köszöntjük őt és sok sikert kívánunk!

Forrás: szoljon.hu, hunvolley.hu