HÁZIREND

A Holt-Tisza teljes vízfelületén szabályozott módon osztoznak a versenyzők, horgászok és a lakosság (fürdőzés).

A vízfelület rendszeresen helyt ad országos szintű versenyeknek, de itt készülnek fel nemcsak a helyi sportiskolás kajak-kenu versenyzőink, hanem a felnőtt „élvonal”, a Magyar Kajak-Kenu Válogatott versenyzői is. A hely kiváló adottságai következtében még az igencsak távoli Ausztrál földrészről is rendszeresen, évente visszatérően járnak ide csapatok és válogatottak felkészülni. A „legforgalmasabb” nyári időszakban külön edzőpálya és versenypálya kerülnek kijelölésre a vízfelület két különböző szakaszán.

A versenypálya céljában háromszintes toronyépület van kialakítva.

2021-ben az eredmények minél pontosabb mérését lehetővé téve időmérő rendszer kialakítása történt meg a pálya 1000 méteres szakaszán. Egy új albánó típusú kötél rendszer épült a pálya két belső sávjában. A pálya 500 méteres szakaszon időmérő kapuk kerültek telepítésre.

A rangosabb versenyeken, válogatókon a 2014-ben beszerzett automata rajtgépek segítségével rajtolhat a mezőny.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel szerződve ebben az évben az alábbi időpontokban rendez kajak-kenu versenyt a Holt Tiszai Kajak-Kenu pályán:

2024. május 01-02.

I. Felnőtt kajak-kenu, U23 kenu válogató és Ifjúsági tájékoztató Verseny

2024. május 25-26.

I. Ifjúsági Válogató Verseny

2024. június 08-09.
Vajda Attila és Kökény Rolnad Regionális Akadémiai Kupa

2024. június 21-22.
II. Ifjúsági és U23 Válogató Verseny

2024. július 11-13.
Budapest és Pest Vármegye Bajnokság 

2024. július 20-21.
Masters Magyar Bajnokság

2024. augusztus 14-16.
Felnőtt Magyar Bajnokság nem olimpiai versenyszámok válogatója

2024. szeptember 21..
Nagy Zoltán emlékverseny 

Ezen túlmenően megrendezésre kerül még egy evezős verseny a következő időpontban:

2024. október 05-06.
XXV. Tisza Kupa Nemzetközi Evezős Verseny