Sűrű és tartalmas augusztus a vívóknál!

Vívóink számára mozgalmasan telt a nyár utolsó hónapja: több edzőtáborban is részt vettek, többek között Egerben, Tatán és Bázelben.

Az utolsó nyári edzőtábort hazai pályán, a B. Nagy Pál Sportcsarnokban rendezték meg a múlt héten.

Több mint félszáz sportoló, 5 edző irányításával vett részt a délelőtti és délutáni edzéseken. A két foglalkozás között közös ebéd és szakmai előadások színesítették a programot.

Mivel a kicsik és nagyok is túl voltak már az alapozáson, a szakmai munkában ezúttal a sportágspecifikus képzés került a középpontba. Az edzéseken a vívásé volt a főszerep: a csoportos foglalkozások mellett az egyéni képzésre is kiemelt figyelmet fordítottak.

A változatosság jegyében két délutáni edzésen a vívótermet is elhagyták. Kedden sárkányhajózáson vettek részt, csütörtökön pedig fallabdáztak.

Összességében elmondható, hogy a nyári edzőtáborok során vívóink eredményesen készültek fel a szeptemberi idénykezdésre.

Reméljük, hogy a közelgő versenyeken kamatoztatni tudják a nyáron megszerzett tudást, tapasztalatot és a kemény munka eredményét.

Hajrá, vívók!